Tavaly novemberben a 16 esztendõs, tizedik osztályos asztrahányi Galina Bjeloglazova a franciaországi Strasbourgban a ritmikus sportgimnasztika világbajnokságán az összetett versenyben ezüstérmes lett, labda- és szalaggyakorlatára aranyérmet kapott. Addigi legjobb eredménye a Szovjetunió Népeinek VIII. Nyári Szpartakiádján holtversenyben szerzett harmadik-negyedik helyezése, valamint az 1982. évi Európa-bajnokság hetedik helye volt.
Ma, amikor a jelentõs nemzetközi versenyeken, az úszásban vagy a mûugrásban 15-16 évesek nyernek, a sportoló korán már senki nem csodálkozik. A ritmikus sportgimnasztika - különös sportág. Annyira közel áll a mûvészethez, hogy néha nehéz a határvonalat meghúzni a ritmikus sportgimnasztika és a modern balett koreográfiája között. Ezért amikor a ritmikus sportgimnasztika képviselõit látjuk, mi, nézõk azt várjuk, hogy lázba hozzanak bennünket, új érzelmeket váltsanak ki bennünk.
De vajon képes-e eleget tenni ennek egy 16 esztendõs tornásznõ? Igen, mégpedig korához képest olyan könnyedséggel, ami talán kissé sértõ is ránk, felnõttekre nézve.
Galina Bjeloglazova a strasbourgi VB-n tízeseket kapott a labda- és a szalaggyakorlatára, lenyûgözte a nézõket és a pontozókat nemcsak technikájával, hanem azzal is, ahogyan képes volt mozgásával közvetíteni a zene üzenetét. Majd a zene elnémult, Bjeloglazova elhagyta a szõnyeget, s egy csapásra átlagos 16 éves kislánnyá vedlett vissza.
A 163 cm magas, 44 kilós Galina Bjeloglazova az õsi orosz városban, Asztrahányban él, a Volga torkolatánál. Édesapja mérnöktechnológus, édesanyja traumatológus orvos. Gálja az idén, mint angol szakos szeretné folytatni tanulmányait a pedagógiai fõiskolán. Bjeloglazova öt éve sportol. Kezdetben a híres tornásznõ, Olga Uljanova Jenalijeva irányítása mellett edzett. 1978-ban bekerült abba a csoportba, amelyet Ljudmila Tyihomirova, az asztrahányi sportiskola igazgatója vezet. Edzõnõje azt mondja, hogy ha Bjeloglazova a balettet választotta volna, nagy sikere lenne a Rómeó és Júliában és a Giselle-ben, amelyekben a tánc a mozdulatok tisztaságát és az õszinteséget követeli az elõadótól. Amikor Bjeloglazova értesült edzõje véleményérõl, szerényen fogadta az elismerést, mint olyan jeles tanuló, aki magabiztos, és semmi erején felülit nem lát nehéz gyakorlatában. Kiderült viszont, hogy a balettezés távol áll tõle.
A színházban minden balettet szeretek - mondja a tornásznõ. - A Rómeó és Júliát, a Giselle-t, a Spartacust. . . Azonban soha nem lennék balett-táncos. Nem is tudom megmagyarázni miért. Talán azért, mert a táncosok kéziszer nélkül dolgoznak. Én, amikor belépek a terembe, s hol a szalagot, hol pedig a labdát veszem a kezembe, már meg is feledkezem a balettrõl.
S valójában milyen táncot
kedvelsz? - ezzel a kérdéssel igyekeztem eltávolodni a
koreográfia túlzottan komoly témájától.
- Azt mondják, hogy a diszkóban legalább olyan sikered
van, mint a csarnokban.
Felcsillan a világbajnoknõ szeme. - A
diszkózene, az az igazi.
Közben oly huncutul nézett rám, hogy egyszeriben megértettem azokat a nehézségeket, amelyekkel edzõjének találkoznia kell.
- Egyszerûen lenyûgöz Gálja találékonysága és mûvészi érzéke - mondja Ljudmila Tyihomirova. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy e tulajdonságai mindig lelkesedést váltanak ki belõlem. Ha mondjuk Bjeloglazova elhatározta, hogy az edzésen tízszer veszi át a gyakorlatot, akkor a tizenegyediknek már kibúvókat keres. . . Vagy azt mondja, hogy itt fáj, vagy eszébe jut valami halaszthatatlan dolog, vagy olyan fájdalmas arcot vág, hogy világossá válik: embertelenség lenne még egyszer megcsináltatni vele a gyakorlatot.
Ha azonban mégis sikerül meggyõzni Gálját, hogy a mai nap rendkívüli, hogy tizennégyszer kell a gyakorlatot megcsinálnia, akkor - látszólag - beleegyezik. Az elsõ hatot azonban csak úgy ímmel-ámmal hajtja végre. Kedves mosollyal ugyan, de nem erõlteti magát. Az edzés végén azonban megmutatja, mire képes.
Egész idõ alatt érzem a feszültséget, állandóan figyelnem kell, s lehetõleg észrevétlenül rávezetnem arra, hogy azt csinálja, amit kell.
Úgy érzem, hogy Galina Bjeloglazova hasonlít edzõjére, aki ugyancsak rendkívüli felfogóképességgel rendelkezik. S ha Ljudmila Tyihomirova átlát a tanítványán, akkor, úgy gondolom, hogy Galina Bjeloglazova ugyanolyan élesen lát mindent, amikor fél szemmel edzõjét figyeli. Beszélgetésünk során Gálja készségesen válaszolgatott kérdéseimre, mintha csak az órán felelne, amelyre fel is készült.
Azonban amikor megkérdeztem, hogyan
és hol szereti szabad idejét tölteni, ismét felcsillant
a szeme:
- Tudja, nem messze a várostól a
nyaralónkban van egy kedvenc helyem, a szõlõvel körülfuttatott
lugas. Egy kis szellõcske, csüngõ fekete fürtök
- ott szeretek ringatózni kellemes zene mellett. . . Ott csupán
az a gondom, hogy tépjek egy fürtöt, de úgy, hogy ez
a kellemes félálom ne tûnjön el.
Látva, hogy az emlékek felidézése
közben milyen boldog tud lenni, megértettem, hogyan "irányítja"
hangulatát, s teszi félre a fölösleges idegeskedést.
Ez nagyon jól jött neki a világbajnokságon is. Akkor,
Strasbourgban a házias Gálja elhatározta, hogy kimossa
a szalagját. S másnap, már a csarnokban kiderült,
hogy a szalag összement, két centivel rövidebb lett. Bjeloglazova
elõtt még két induló volt, s új szalagot
szerezni szinte lehetetlen volt. Tyihomirova úgy érezte, hogy
mindjárt szívrohamot kap, Gálja ugyanakkor nyugodt volt:
azokban a percekben elképzelte magát, amint épp ott van
nyaralójuk lugasában.
- Együttesünk egyik tartalék versenyzõjénél
volt egy szalag - meséli Bjeloglazova -, s kivasalva, kihúzva épp versenyzésem
elõtt megkaptam.
Anélkül, hogy elõtte akár
csak egy elemet is átvett volna, megfogta a szalagot, pályára
lépett, s. . . tízest kapott. Galina Bjeloglazovát Strasbourgban
mindössze öt század pont választotta el attól,
hogy az összetettben holtversenyben világbajnoknõ legyen
a bolgár Diliana Georgieva társaságában. E miatt
az öt század miatt volt álmatlan éjszakája
Ljudmila Tyihomirovának és Viktor Szergejev koreográfusnak,
akik felkészítették õt a világbajnokságra.
Galina Bjeloglazova viszont cseppet sem volt kétségbeesve, ellenkezõleg,
nagy átéléssel figyelte a sírepülõk
versenyét a televízióban.
- A sírepülés borzasztó, de ugyanakkor gyönyörû sport - mondja. - Egész idõ alatt úgy éreztem, hogy én is repülök. De "fölébredtem", rájöttem, hogy karosszékben a tévé elõtt röpdösök csupán. Mégis boldog voltam - meséli kacagva a világbajnokság "balszerencsés" versenyzõje, akinek a szerencsétlen öt század pont miatt könnyeket illett volna hullatnia.
Ljudmila Tyihomirovának minden bizonnyal igaza van: ha Bjelogiazovából történetesen balett-táncosnõ lesz, akkor is felhívta volna magára a figyelmet Júlia és Giselle szerepében, mert rendelkezik azzal, amire egy mûvésznek szüksége van: képes arra, hogy táncolva ábrándozzon a zene hangjaira, hogy annak tartalmát összekösse élete realitásával és kellemes félálmaival.
Szovjet Sport 1983. A. Batasov Fotó: V. Szafronov